Öt atlétánk is a harmadik helyen végzett U20-as válogatottban
 

Öt atlétánk is a harmadik helyen végzett U20-as válogatottban

2022.07.18. 14:07

A maribori, öt nemzet válogatott viadalán Mohai Regina és Bolla Gergő duplázása és Szabó Gréta, Blaumann Marcell, Csornai János szereplése is kellett a magyar válogatott sikeréhez.

A vendéglátó Szlovénok, mellett Lengyelország, Csehország, Magyarország és Szlovákia atléta válogatottja mérte össze tudását. A legerősebb felállásban rajthoz álló piros-fehér-zöld alakulatban Mohai Reginára és Bolla Gergőre két számban is számított a csapat. Regi az egykörös táv mindegyikében hozta a papírformát. Először a nehezebb versenyszámában, gáton lett 59,56-al harmadik, majd rövid pihenő után síkon is megközelítette egyéni csúcsát. 56,76-al ötödikként zárt. Egyéni csúcsot sprintelt Bolla Gergő is, 200 méteren 22,38-ra javította legjobbját. Tette mindezt úgy, hogy előtte már nyolcadik helyen zárt távolugrásban. Saját rekordját Blaumann Marcell is megjavította 110 méteres gáton. 14,30-al ért célba, ami egy tizeddel jobb korábbi eredményénél, és ugyanennyire közelítette meg az U20-as VB kvalifikációs szintjét is. Csornai János egyetlen századra maradt el egyéni csúcsától a 100-as sprintversenyen. 10.95-el ismét a bűvös 11 másodpercen belül vágtázott. Szabó Gréta távolugrásban szerepelhetett. Az OB-n ezüstérmes versenyző a deszkával nem kötött barátságot ezen a napon. Egyetlen érvényes kísérlettel a tizedik helyen végzett.
A nemzetközi versenyek sora júliusban Besztercebányán folytatódik, ahol az EYOF-on Trenka Ádám távolugrásban, Kerék Patrik hármasugrásban képviseli a nemzeti színeket és az ARAK-ot.