Mindkét korcsoportban győztünk a Sport XXI. verseny utolsó fordulójában
 

Mindkét korcsoportban győztünk a Sport XXI. verseny utolsó fordulójában

2016.12.05. 10:58

A 2016-os év utolsó, hetedik Sport XXI-es eseményére került sor Veszprémben. A fiatalabbaknál 17, az idősebbeknél 12 csapat indult. Mindkét korcsoport versenyét az ARAK Up. Akadémia csapata nyerte.

A régió új részvevőt is köszönthetett, az Esztergom-Gyermelyiek U11-as csapata ugyanis először indult a versenysorozatban. Nem volt könnyű dolguk, hiszen az ARAK Up. Akadémia 7, a vendéglátók 5, a tatabányaiak 3, és a bokodiak csapatai ellen kellett bizonyítaniuk. A négy futamba beosztott csapatok között nagyon szoros verseny alakult ki, mely az utolsó versenyszámig nyílt is maradt. Szerencsésen alakult a futam és pályabeosztás is, hiszen a későbbi első öt helyezett csapat, egy futamba került. Az U11-es korosztályban kettős fehérvári győzelem született. Az arany a narancssárga, az ezüst a világoskék jelzőmezes csapat versenyzői, a bronzérem a VEDAC-os gyerekek nyakába került. A győztes csapat tagjai: Kerék Patrik, Cseke Sára, Szabó Flóra, Füki Anna, Mészáros Dóra, Kukucska Zoltán, Schvirján Dóra, Grósz Gergő!
Az utolsó versenyszám döntött a 12 csapatot felvonultató, U13-as csapatok mezőnyében is. Az első négy számot követően pontazonosság alakult ki az első három helyen. A záró szám, a hosszú gát befutója ugyan olyan szoros volt, mint ami az eseményt végig jellemezte. A győzelmet az ARAK sötétkék csapata egyetlen pont különbséggel szerezte meg a VEDAC és az ARAK bordó csapata előtt. Az aranyérmesek: Tatai Zalán, Nagy Dávid, Bese Marcell, Mergl Zoja, Simon Szonja, Szabó Gréta, Rozs Fanni és Lendvai Zsófia. Gratulálunk!
Az igazán hangulatos és élvezetes két és fél órás terematlétikai esemény végén senki sem indult üres kézzel haza. Ráadásul idén először, a 12 éveseket az "Újonc lettem" pólóval búcsúztattuk a Sport XXI. program versenysorozatától, és kívántunk nekik további sikereket az idősebb korcsoportban.