Mátó Sára megvédte címét az összetett OB-n
 

Mátó Sára megvédte címét az összetett OB-n

2017.02.13. 13:00

Az újonc és serdülők fedett pályás bajnokságát követően a több próbázók küzdöttek a hétvégén a bajnoki érmekért. Az ifjúsági lányok mezőnyében címvédőként rajtolt Mátó Sára az ötpróbában.

Az ARAK versenyzőnője öt versenyszámból 3-ban is egyéni csúcsot ért el, ráadásul egy versenyszámban sem győzték le! Így az eredményhirdetésnél a dobogó legmagasabb fokára állhatott Tölgyesi Előd tanítványa. A fiúk mezőnyében két második hely is született. A felnőtteknél nagy meglepetésre Hegedűs Mátyás nyakába került az ezüstérem a hétpróbát követően. A hét szám alatt versenyszámról-versenyszámra került előrébb Molnár Ferenc atlétája, míg a végelszámolásnál a dobogó középső fokára állhatott. Csókás Nikolasz az ifjúságiak között tette le a névjegyét. A hatpróbában 4 egyéni csúcsot is elért ifjú titán nyakába végül megérdemelten került az ezüstérem.
Folytatódik az OB-k hétvégéje, hiszen a felnőttek országos seregszemléje következik.