Mátó, Endrész, Szépe és a lányok 4x200 méteres váltója a dobogó tetején
 

Mátó, Endrész, Szépe és a lányok 4x200 méteres váltója a dobogó tetején

2017.02.27. 15:52

Az ifjúságiak és a juniorok fedett pályás bajnoksága várt és kevésbé várt ARAK-os sikereket is hozott. Bajnoki címet nyert Mátó Sára, Endrész Klaudia és Szépe Gergő, valamint az ifjúsági lányok 4x200 méteres váltója.

Szombaton régi álma teljesült Szépe Gergőnek a juniorok távolugró versenyében. Két belépett ugrást követően biztonsági ugrással került a döntőbe, ahol tovább javította egyéni csúcsát, és az élre került. Az utolsó, 718 cm-es ugrással pedig beugrotta magát a hétméteresek táborába. Ezzel a bravúrral legyőzte magát, és 34 centivel verte meg az ezüstérmest! Az ifjúsági lányok távolugrásában Endrész Klaudia az 576 cm-es első ugrásától vezetett. A ranglista vezető ellenfele azonban sorozatról - sorozatra közelítette meg, három centire olvadt az előnye. A csattanó itt is az utolsó sorozatra maradt. Az ARAK EYOF-ra készülő üdvöskéje 584-re javított, amire nem érkezett reváns. A hétpróbázó Mátó Sára vasárnap csak két számban indulhatott, ezúttal a futószámokra összpontosított. 200 méteren szárnyalt, 25.03-as nagy egyéni csúccsal, jogosan léphetett a dobogó tetejére. Korábban bemelegítésként, 60 méteres gáton harmadik idővel került döntőbe, ahol szintén egyéni csúcsot döntve, 8.79-el ezüstérmet nyert. A két nap zárószámában, az ifjúsági lányok 4x200 méteres váltójában született az ARAK Up. Akadémia negyedik aranyérme. A Takács Boglárka, Simon Viktória, Csetényi Eszter, Endrész Klaudia alkotta csapat végig vezetve a versenyt, nem talált legyőzőre! Nagyszerű teljesítménnyel nyert ezüstérmet a 60 méteres síkfutásban Takács Boglárka. A szintén az EYOF-re esélyes sprinter a második idővel került döntőbe, ahol 7.75-re javította élete legjobbját. Ezzel a felnőttek mezőnyében is ötödik helyen zárt volna. Punk Adrienn 800 méteren állt rajthoz. Idei legjobbját megjavítva, 2:19,66-al nyert ezüstérmet az ifjúságiak mezőnyében. Három alkalommal akasztottak bronzérmet is fehérvári atléta nyakába. A hármasugrásban Kerék Kata életében először állhatott egyéni számban dobogón. Az utolsó ugrásával elért egyéni csúcsával, nagyon szoros versenyben, 1-1 centiméterrel túljutva a negyedik és ötödik helyezetten, lett harmadik. Rúdugrásban Tímár Gergő ismét négy méter fölé került. Az egyik legtöbb bátorságot igénylő versenyszámban a fényesebb érmek ezúttal a legbátrabbak nyakába került. Az ARAK tavaly még serdülőjének is a bronz jutott.
Az ARAK Up. Akadémia sikeres szereplését a 10 érem mellett, a további 15 darab 4-8. helyezés tette még értékesebbé.
Negyedik lett Budai Boglárka 400 méteren. Ötödik helyen végzett Takács Boglárka 200 méteren, Csókás Nikolasz hármasugrásban, Bodó Barnabás 800 méteren, Solymossi László rúdugrásban és Simon Viktória távolugrásban. Hatodikként zárt Plesz Boldizsár 800 méteren, Csókás Nikolasz távolugrásban és magasugrásban is, Simon Zsófia magasugrásban és az ifjúsági fiúk 4x200 méteres váltója. Négy hetedik hely is született, Csenki Tamara távol és magasugrásban, Ozvári Balázs rúdugrásban és Kocsis Zsombor 800 méteren.