2016. évzáró ünnepség
 

2016. évzáró ünnepség

2016.12.20. 10:11

Az Alba Regia Atlétikai Klub hagyományos évzáró ünnepségén bajnoki címeket, érmeket szerző versenyzők tucatjait köszönthették, hiszen a tavalyinál is eredményesebb évet zárt a fehérvári egyesület. Létszámban is mérhető a fejlődés, miközben a szakmai koncepció és színvonalas munka eredményeként idén negyven bajnoki címet és több mint száz dobogós helyezést értek el az ARAK atlétái.

A legkisebbektől a felnőtt versenyzőkig, edzőktől klubvezetőkig mindenki hivatalos volt az ARAK hagyományos karácsonyi ünnepségére a Regionális Atlétikai Központba, melynek keretében értékelték az évet és jutalmazták a legjobbakat. Szerencsére idén is van mire büszkén visszatekinteni, hiszen az évek óta folyamatosan fejlődő atlétikai műhely régi és új bajnokai felnőtt és korosztályos szinten is szállították a sikereket. Közben pedig a bázis egyre bővül, sőt, a létszámot tekintve már a határokat feszegeti...
"Kinőttük a létesítményt, kimondhatjuk, hogy szépen lassan a minőség felé kell elmennünk. Az eddigi eredmények is igen szépek, de lehet még javulni, a minőségi munka és szakmai koncepciónk is efelé visz minket" - jelentette ki Hirt Károly, az ARAK elnöke. Hogy valóban kiválóak az eredmények, azt a számok is igazolják. "Tavaly huszonhét, idén már negyven magyar bajnoki címet szeretünk, nyolcvan tavalyi dobogós helyezés után idén százöt ez a szám. A létszám is nőtt, már több mint négyszáz igazolt  versenyzőnk van. Tizenkét válogatott sportolónk van, és az utánpótlás világeseményeken is rendre megmutattuk magunkat. A felnőtt Európa-bajnokság és az olimpia még ARAK-atléták nélkül zajlott, de úgy gondolom, belátható időn belül ez is megvalósul" - tekintett vissza és előre is az egyesület elnöke.
A város részéről Mészáros Attila alpolgármester értékelte és köszönte meg az ARAK-ban végzett munkát, amelynek minőségéről a versenyeredmények mindennél ékesebben beszélnek. A nemzetközi színvonalú Bregyó-közi létesítmény fenntartásával és bővítésével a város is sokat tesz a sikerekért és az itt rendezett események elismertségéért. "Az idei év történetírójának nem lesz könnyű dolga, sok lapot megtöltenek majd a sikerek. Gratulálok az ARAK vezetőinek, edzőinek, atlétáinak. A pár éve kezdett létesítményfejlesztés eredménye is a bővülő létszám és az egyre több győzelem, érem. Persze a létesítmény kapcsán mindig van feladat, idén is voltak fejlesztések, amik segítették az edzésmunkát. És már megvan a lista a jövő évre is, hogy még komfortosabban készülhessenek a fehérvári atléták" - mondta az alpolgármester.
Az ünnepségen a klubban versenyző gyerekek is szerepeltek a versekkel, zenével színesített műsorban, utána pedig serlegek és oklevelek sorát adták át a vezetők az év kiemelkedően teljesítő ARAK-os atlétáinak.
Az ünnepség zárásaként átadásra került a - klub alapító, és örökös tiszteletbeli elnökének nevével fémjelzett - "Tölgyesi Ferenc emlékdíj". Az elismerést Dr. Janka Mária kapta, aki az ARAK elnökségi tagjaként 16 éven keresztül jogi szakértelmével, gazdasági kapcsolataival önzetlenül segítette a klub felemelkedését.